2014. november 12., szerda

Motiváció

Az élet napról napra hozza az írnivaóimat. Válogatni kell a sok sok téma között.
Jurtában lakunk, ami mások számára egy izgalmas dolog. Ahogy tegnap olvashattátok, szeretek a figyelem középpontjában lenni, így nem zavar általában, ha sok kérdés érkezik hozzánk  ez miatt is. Nem először fordult elő, hogy tv stáb keresett meg ennek kapcsán bennünket. Egy ilyen megkeresésnek ma volt a forgatása. (amikor arra gondolok, hogy nem készítettem fotót a stábbal az én telefonomra, szomorú vagyok, mert jó lenne képnek ehhez a bejegyzéshez, meg emléknek is).
Mindig meglepetést okozunk azzal, hogy alapvetően normális emberek vagyunk, egy annyira nem is fura otthonban.
Ilyenkor felteszik a szokott kérdéseket, mi válaszolunk, próbálunk szimpatikusak lenni, de mégis izgalmasak.. vagy nem is tudom.. szóval ez egy fura szerep, amihez most épp nem igen volt kedvem. A Nyers Hétvégi munkát még nem sikerült kipihenni, a háztartásban nem sikerült utolérni magunkat. Vasárnap este óta ül a nyakamon ez a teher, amit nagyon utáltam, és kedvem lett volna eltolni valahova, leginkább semmikorra. Tudtam hogy nem mondom le. Amikor megállapítottam, hogy ez a forgatás meg lesz jó vagy rossz hangulatban, akkor jobbnak láttam elgondolkodni azon, mit is ad nekem ez a lehetőség. Mármint érzések és szükségletek terén. Nyomasztó, mert rendet kell tenni, és kameraképessé kell tenni az otthonunkat. Ez nekem nagy feladat, mert alapvetően nem egy ikea reklám a helyzet. Már tegnap próbáltam haladni vele, de a nagy jurta kiporszívózásánál messzebb nem jutottunk Gergővel. Meg megbeszéltük, hogy ma reggel start. Takarítás, és hiper hatékonyak leszünk, meg úgyis jót tesznek az ilyen alkalmak, mert máskor úgysem esnénk neki magunk miatt, bármennyire is zavar minket a dolog. És itt jutottam el arra részére az írásnak, amikor egy kielégült szükségeltünket fogalmazhatom meg. Motiválttá váltunk abban, hogy a szépség, rendezettség tisztaság igényünk kielégítéséért tegyünk. Sűrű volt a délelőtt de eredményes. Tiszta, látványos otthonunk lett, elpakoltam a régóta sorukra váró ruhákat, és újra végiggondoltam most épp hogy is árnyalnám jurta életünk megszokott kérdéseire a válaszokat. Ki vagyok most én, mit szeretnék képviselni. Ez a harmadik forgatás nálunk. Mennyi mennyi dolog változott külsőleg és belsőleg egyaránt az előzőkhöz képest. Azon is elmerengtem, hogy miért is zavar engem most ez a forgatás. Szeretek beszélgetni, ismerkedni, válaszolni, megmutatni. Meglepetést okozni, és sok sok dolgot, ami ezzel együtt jár. Azt hiszem az az oka, hogy magamat alapvetően nem "jurtalakó"-nak deffiniálnám. Ilyenkor pedig a család, aki jurtában él a fő téma. Az interjú végére persze rájönnek, hogy valójában egy család vagyunk,  aki él. De az új ismerősök csak egyszer látott idegenek, akiket beengedtünk az otthonunkba. Mi pedig a filmen maradunk egy család, aki jurtában él.... DE
Amikor azt tapasztalom, hogy egy forgatás előtt Gergővel közösen, hatékonyan rendet teszünk, és igazán erős csapatként teszünk az előrehaladásért, elégedettség, öröm és harmónia van bennem, mert motivációra, tisztaságra és fejlődésre, közösségre szükségem van.
Talán majd egyszer lesz egy műsor, ahol azt az oldalamat mutatom meg, amit én szeretnék, és én választok magamra címkéket, ha már muszáj néha címkéződni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése